Ma az egyik tanárom megjegyezte az óra kellős közepén, hogy úgy tudja, Magyarországon az emberek meg vannak őrülve a Flinstones-ért és a Dallasért. Teljesen zavarba estem. Mert hogy volt idő, valóban, amikor ezek a sorozatok nagy számok voltak, dehát azért már mégsincs ez így éppenséggel. Mindenesetre elindított bennem ez az egész egy kis gondolatvihart. A Flinstone család szinkronját nem akárki, hanem maga Romhányi József készítette, s hattalmasak voltak a szinkronizáló színészek maguk is (Csákányi, Márkus, Váradi, Psota), valljuk be. Sokak szerint a Kőkorszaki szakik jobbak voltak magyarul, mint eredetiben. Nem tudom, én nem láttam angolul, de azt tudom, hogy magyarul végig rímekbe van szedve a szöveg, ami pedig az eredetiben nincs így. Egyébként nem éltem még, amikor bemutatták a rajzfilmet a magyar tévében (a hatvanas években volt ez), de kétség kívül az egyik első nyugati, vagy más szóval külföldi sorozat volt, ami futott. Ráadásul rohadtjól megírva. Meg kellene nézni mai fejjel a magyar szinkronos változatot.

A Dallas pedig, igen, azt én is megéltem. Az első végeláthatatlannak tűnő és alapvetően  eléggé bugyuta amerikai szappanopera egy multimilliomos olajmágnás klánról. Amikor otthon bemutatták a sorozatot (1990), a rendszerváltás már éppen lezajlott, az emberek kezdték látni, mit is jelent kis életükre nézve a kapitalizálódás. És mégis - vagy talán éppen ezért - működött a sorozat. Valódi kultusz tekeredett köréje. Tegyük hozzá: még nem voltak kereskedelmi csatornák, így nagyon alternatíva sem volt. Ott vigyorgott minden péntek este a tyúkanyóskodó Elli és a fullalkesz Szamanta (aki nem is Szamanta, hanem Sue Ellen), a vérgeci Jockey (aki nem is Jockey, hanem JR) és a boldogtalan jófiú Bobby, meg a többiek; és a szerepek egyszerűen le voltak osztva. A Dallas "szimplaszilárd" képletet szolgáltatott a magyar embereknek abban a hirtelen jött, nagy váltásban és összevisszaságban, amit rendszerváltásnak nevezünk. A Dallas közösségi rítus és társadalmi öngyógyítás volt egyszerre. Persze anélkül, hogy túldimenzionálnám.

A Flinstones és a Dallas, igen. Mind a kettő - bár más-más módon, de - újat hozott és elsőként, és Amerikából. Hmm.... Azért büszke vagyok, hogy a professzorom ilyeneket tud Magyarországról. (és hogy tudja, hol van) Ehhez képest az egyáltalán nem gond, hogy 20-30 éveket téved.:)