Tegnap este megint elpattant egy húr az idegrendszeremben. Először csak bámultam, majd még legalább háromszor nekiálltam értelmezni az MTI-hírt, min is vekeng Vatikán. Legelső blikkre még élt bennem némi remény, hogy netalántán az egyház - jellllentőssssen megkésve, de - a saját modernizációjával és a 21. századi élettel kapcsolatban fogalmaz meg végre korszerű, nem dogmatikus válaszokat, mint például a családtervezés lehetőségei (koton, fogamzásgátló-tabletta, abortusz), az alternatív családmodellek (együttélés, válás, homoszexuálisok házassága) vagy esetleg terítékre kerülnek az egyházat régóta rendkívül kínosan érintő ellentmondások (papi (homo)szexualitás, papi pedofília, stb.). Ott virít a tarsolyban még egyébként a cölibátus-kérdése, a nők intézményes szerepe és feladata az egyházban és a miért csökken a hívők száma?-lemez is. (amely még némiképp összefüggésben is vannak az előzőekkel, jéééé!!) De nem. De nem, de nem.
Inkább aszongyák, hogy a katolikus egyház Krisztus egyetlen és igaz egyháza. Ugyanakkor elismerik (!!!!), hogy a katolikus egyházon kívül is létezik számos igazság. Egyetlen igaz, de nem csak. Érted. Szegény Jézus Krisztus, most forogna a sírjában - még jó, hogy három nap után feltámadt.
A lényeg, hogy köcsög protestánsok, ti nem is vagytok egyház, mert azok mi vagyunk, de azért ti is. MIVAAAN? Csak mert egyesek nem bohóckodnak mindenféle életképtelen és megalomán Szent Péter-utódja és földi helytartója-dumával? Jól odavágott az egyház szegény ortodoxoknak és protestánsoknak; és ezzel visszarántotta magát az időben legalább ötszáz évvel. Vatikán jól megmondta, meddig lehet a takarót húzni. S azt is, ki a házőrzőkutya. A többi korcs kushadjon le.
A latin nyelvű miserend felértékelése még érthető, hiszen - mint mindenki tudja - a 21. századi világnyelv a latin, s már Luther Mártonnak sem volt igaza, amikor az anyanyelvi misézés mellett tört lándzsát.
Mikor kapkodnak már észhez ott Vatikánban?
Jujj, de felrántottam magam.

(A Dominus Iesus pápai nyilatkozat 2000-ből származik, ezt erősítették MOST meg)

Címkék: egyház vatikán luther márton protestantizmus katolicizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://viharvertrombolo.blog.hu/api/trackback/id/tr38116109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása