Ha gyorsan kellene levonnom a hétvége tanulságait, akkor ennyit írnék: új barátok, hosszú út, izgalmas város és nagyszerű este.
De nem kell gyorsan levonnom semmit, pechetekre. Miért szerettem volna mindig is látni ezt a várost? Mert: I want(ed) to be part of it ... and ... I want(ed) to wake up in city that never sleeps ... Igen ... Igen, igen. New York.
Node. Matyi, Cheryl, Kiki és Judy - öten vágtunk neki a nagy útnak, két autóval. Az út iszonyú hosszú volt. Elfoglaltuk magunkat, jókat dumáltunk és zenét hallgattunk (például megtudtam, hogy az Internet a pornó miatt született), de egy helyütt véletlenül rosszul fordultunk le, és emiatt több mint egy órát vesztettünk. Ezek a hat plusz X sávos autópályarengetegek, komám, gps ide vagy oda, én néha azt sem tudtam, mi van.
Megálltunk valahol Pennsylvaniaban ebédelni, s Matyi elővett egy komplett hideg elemózsiakészletet, magyar módra (kolbász, szalonna, hagyma, paprika, jó fajta kenyér) összeállítva, és bicskával szeletelgettük fel az ételt ... őrület volt, ott egy pihenő kellős közepén, a Burger King és a Starbucks pultja előtt jóízűen falatozgattunk, már csak a laposüveg pálinka hiányzott (kiderült, az is van). Akár fel is írhattuk volna a homlokunkra, hogy mi igazi kaját eszünk, nem szemetet.
A város maga nagy volt, tele elektromossággal. Beértünk a Lincoln alagút elé, őrület keletkezett, teljes fejetlenség, forgalmi káosz. Aztán az végig kitartott ahogy mentünk a sugárutakon befelé a Magyar házhoz, az őrület nem csökkent, az autók összevissza mentek, az emberek pedig - teleaggatva bevásárlószatyrokkal - vártak a gyalogátkelők előtt, sapkába-sálba burkolózva, mert hogy hideg volt, nagyon hideg. Volt olyan sárga taxi, amelyiknek a tetején egy tévé volt, rendesen, egy nagy képernyő, amin reklám futott, valami parfümreklám, megálltál a pirosnál és bámulhattad a reklámot a sárga taxi tetején. Sárga taxiban pakisztáni arc (annyira jellegzetes), buzerálja a gps-ét, hát ez hihetetlen, mondom, tényleg NY, pontosan olyan minden, mint a filmekben. Ha az út mentén állsz vagy mész, megállnak a szabad taxik, kipróbáltam. A kirakatok látványosak voltak, izlésesek, túlzóak. De ugyanúgy lepukkant utcai szuvenírárusok is, mindenhol, a sláger az I LOVE OBAMA póló volt a híres NY fonttal nyomva, piros szívvel.
Letettük az autókat valami parkolóházban, 23 dollárt kellett fizetni 5 órányi parkolásért. 23 dollárt. Amikor jöttünk fel a parkolóból (ami az ördög gyomrára hasonlított körülbelül) gyalogosan, mindenféle szeméttel és dobozokkal telerakott folyosókon és lépcsőházakon keresztül, egyszercsak egy oldalsó ajtó nyílt a felszínre, az utcára, s amikor azt kinyitottuk, ott volt és az volt a nagyváros, az volt NY a gengszterfilmekből, a szagok, a hangok, a miliő.
A táncházat igen élveztem, annak ellenére, hogy szégyen szemre semmit sem tudok a néptáncról, és táncolni sem annyira szeretek. A magyar fiatalok, akikkel mentem, gyerekkoruk óta cserkészek és meg tudják mondani, az egyes viselet, népdal és tánc honnan való. Meg tudják különböztetni. És táncolni is tudják. A szöveget is tudják. (Én Magyarországon nőttem föl, s milyen fogyatékosak az ismereteim ezekről a dolgokról) Az Életfa nevű banda New Brunswick-ból király volt, a paprikás csirke viszont felejthető. Viszont később sétálgattam Manhattanben és olyan finom pizzaszeletet ettem valami olasz-arab kis kajáldában (ahol ez volt kiírva a falra: HAPPY HOLLYDAYS), hogy az túlzás nélkül a legjobb pizzaszelet volt, amit életemben ettem. És a sok izgalmas boltocska, bár, étterem - ó, el tudnék lenni itt sokáig.
Sokáig maradtunk, aztán egy magyar lány, Csilla otthonában töltöttük az éjszakát valahol New Jerseyben, már ami maradt belőle. Szuper kis hétvége volt, nagyon örülök az új embereknek, akiket megismertem és az élményeknek, amiket szereztem. Vasárnap megyek vissza, igaz, az csak a reptér, ami kinda sucks, de hát akkor is, na, be kéne már rendesen fejezni ezt a bejegyzé
