A CLEVELANDI FOKAPITANYSAGON....
A labour day utani hetkoznap reggelen, 8:30-kor mar ott alltam a piros kotelek kozott (please stand between the red ropes) es vartam a jo soromra, es persze arra, hogy mondjanak egy szamot, mennyibe fog ez az egesz cirkusz fajni. Eloadtam a tortenetet, amit en a nyugatoldali rendororson megtudtam, hogy elloptak, s a lakhelyemtol nem messze, 5 hazzal lejjebb hagytak (szemetek!), en meg Magyarorszagon voltam (szeegeny...), es kulonben is, na. A jegyzokonyvukbol viszont az derult ki, hogy a kocsit nem loptak el (megse, nem, szoval nem, hanem a rendor rosszul irta be a jegyzokonyvbe a hazszamot!!!!!), nem serult meg (a demaged akar karcolasokat is jelenthet, de kb annyit mindenkeppen, hogy szandekosan nem rongaltak meg) es azert vontattak el, mert "Mam, hiaba a sajat lakhelye elott parkolt, nem lehet egyfolytaban, hetekig." Hat ezt meg Eva sem tudta, hogy nem lehet.
Orrom ele dugtak egy 189 dollaros szamlat. Abba minden benne volt. Elvontatas koltsege, magaert a vontatasert bunti, parkolasi vetsegert bunti es az a bizonyos naponta ketyego telephelyen tarolas dija (10$ per nap). Es akkor ott meg kellett hoznom a dontest. Viszem a dogot ennyert, allitolag jo allapotban, vagy hagyom veszni a kocsit (s akkor csak a 25$-os parkolasi buntit kell megfizetnem) de vele veszik a rendszamom, a biztositasom, minden. Komoly nyomokat hagyhatott rajtam ennek a dontesnek a meghozatala, mert egy rendor fogta a papiromat es csak annyit mondott, Lemme try to do something. Es ezzel el. Amikor visszajott, mar csak 139 dollar volt a szamla vegosszege. (levette a hosszu hetvege es az unnepnap tarolasi dijat meg az elvontatasi buntit) Hat ennyiert elviszem, egyefene.
A TELEPHELYEN....
Amikor Evaval megerkeztunk a telephelyre, ahol ezeket a rendorseg altal elvontatott jarganyokat taroljak, szivfacsaro latvany fogadott bennunket. Olyan volt, mintha - és ezek csak a végletek - a pasadenai celebrity rehab apoltjait (fullextras, tokuj, nagy merdzsok es jaguarok) es egy oregotthon elfekvojenek legkeservesebb lakoit (szettort, szetrohadt, agyonkarambolozott jarganyok, akikert mar senki nem jon, garantaltan) egy nagy, kopott, poros teruletre osszevissza leulteted. S ott kuksizott kozottuk az en kis autom is.
Bepattantam, cakkra indult. Motorhang rendben. Fék rendben. Közben Éva kiszúrta, hogy a bal hátsó kerék lapos. Minden cuccom megvan és a helyén. Még a rádió is, amire meg már keresztet vetettem. Öt mérföld per órával gurultam ki a telepről és a közeli benzinkút felé vettem az irányt. Elakadásjelző ki.
A BENZINKÚTON....
10-ből 9 esetben van pumpa a benzinkutakon, hát ez éppen az az 1 volt, amikor nincs. No mindegy. Random embernek van. Random ember fel is fújja! Random emberről kiderül, ért az autókhoz, s rámutat, hogy a transzmissziós folyadék (ami a váltóhoz kell, mindegy, lófüle) elfolyt, anélkül vége a kocsinak. Veszek rögtön 3 üveggel és kis papirtölcsért is kapok hozzá (összesen 5 dollár 89 cent). Random ember beletölti és kap egy tizest Évától. Elakadásjelzővel, de már itt-ott 35 mérföld per órával megyek haza kiskocsival.
EPILÓG...
Ma jön Árpi és belekukkant a kocsiba, minden rendben lesz. Egyébként már tegnap is minden rendben volt vele, amikor is elvitt engem az egyetemre. Ápropó, lényeg! Olyan szupi óráim lesznek ebben a félévben! Nem tudok magamhoz térni! Emiatt éri meg ez a sok vesződség és pénz - ezt már akkor is azonnal megéreztem, amikor 2 hónap után újra a John Carroll kampuszán voltam. A neoviktoriánus épületegyüttesek, árnyas sétányok, lombos fák, (még mindig sok a mókus) ... itt nehéz idegbetegnek lenni.
Kaptam egy levelet egy kedves barátomtól, Molnár Bálinttól. Remélem, nem haragszik meg, ha publikálom, itt, a blogon. Annyira nagyon jól esett és olyan sok erőt adott! Komolyan.
