Ha a szomszédod elveszíti az állását, azt mondod, ilyen a recesszió. Ellenben ha te kerülsz lapátra, arra már azt mondod, depresszió.

Nincs munka rendesen, gyerekek.

Ma, holnap és kedden összesen 15 munkaórám lesz, aztán 24-éig megint semmi a cateringen. Felhívtam az összes olyan ismerősömet, ahol régebben időnként besegítettem, babysitteltem, de semmi. Rozi, akinek a gyerekeire tavaly időnként vigyáztam, kerek perec megmondta, nincs neki most pénze babysitterre, ne haragudjak. Voltam karriervásáron, alig van paid internship. Az sem az én szakmámban. Ma kaptam egy nagyon kedves elutasító levelet a Liggett-Stashower pr cégtől, hogy sorry van. Körbekérdeztem a kampuszon, hátva lenne valahol hely melózni, de semmi. Egyelőre.

Betsyt, magyartanítványomat megműtötték (kiderült, a keze és a lába is szolánkosan törött), nem tudják mikor tudnak újra órát venni. Szegény, úgy sajnálom.

Nem adom fel, de időnként eléggé elszontyolodom. Persze úgy még sohasem volt, hogy nem lett sehogy, mégis. Sokat vagyok egyedül és az sem tesz jót a kis lelkemnek.