Emlékeztek, amikor nem is olyan régen azon visítoztam, hogy semmi időm sincsen, és állandóan robotolok, és ruhástól alszom el esténként?
Nos, azok az idők elmúltak. Vagy inkább, rövidebben: 2008 November sucks. Ez a hónap anyagi téren elkeserítően soványkára sikeredett, a legsobányabbra, mióta ebben a csodálatos országban vagyok.
Először is: alig van munka a cateringen. Sokkal kevesebb a megrendelés, mint általában. Most heti 3-4 órákat dolgozom, korábban nem volt ritka a 20-25 óra hetenként. Kétszer elmaradt a magyaróra ebben a hónapban, ami iszonyú nagy kiesés. Voltam egyszer 4 órát babysitterkedni, 32 dollár. A benzin legalább olcsó, jó, valami van a mérleg másik serpenyőjében is. Tegnap 1.47 volt gallonja. (yuppiyeee)
Viszont a százasok csak úgy repkednek. 220 dollár biztosítás. Egy másik 220 dollár két vadiúj téligumira és egy használt felnire plusz centírozásra - miután éppen egy hete megcsúsztam a tükörjégen a sulitól nem messze és nekirepültem a járdaszegélynek. Szerelő azt mondta, ilyen simára kopott első gumikkal ő is megcsúszott volna.
Összegzés: a diákélet baromi nehéz anyagilag. Autót fenntartani drága. Kell szereznem egy (másik) állást, hogy ne legyen probléma.
Most Thanxgiving-szünet van, aminek örülök, legalább utól tudom érni magam és rengeteg fordítással, amit MCC médiás cimboráimmal csinálunk. És logót tervezek a pr strategy órára. És final paperekre készülök (agyban). És énekkari próbákra járok. És kelkáposztafőzeléket főzök. Néha nagyon egyedül érzem magam és szomorú vagyok. És pénteken és szombaton Magyar Kongresszus Clevelandben, wow. És alig-alig várom, hogy ölelhessem Gy-t és végre otthon legyek.
A cranberry szósz márpedig finom és jól megy a pulykához. Örülök, hogy itt vagyok, hogy itt lehetek. Még ha néha nehéz is. Még ha néha egyedül is vagyok és baromi elveszettnek érzem magam. Jó, hogy itt lehetek. Boldog Hálaadást mindenkinek!