

Azt mondják, ha valami menni akar, el kell engedni. És igen, már évek óta csak a nyüglődés ment. Lyukas a tető, öreg a tető, sok az adó, sok a szemétdíj, sok a fűnyírás díja, sok a benzin, sok a minden. És kihozzahaza a HINTAÁÁÁÁGYat? A cseresznyefával együtt lett vége a történetnek. Szépen, lassan. Lassan estek le a betűk is az eladó-tábláról.
Most meg elvitte valaki. Hozzá is tehetném akár: végre. Ebben az ingatlantúlkinálatban? Ne vicceljünk. Lekapja a tetőt az ember, megemeli az egészet és ráhúzza a nádat megint. Tesómmal nevetgéltünk: ekkora hülyét. De ez már nem a mi történetünk.
Nem lesz több családi nyaralás; nem lesz több ünnepélyes zászlófelhúzás, borozgatás, éjjeltátbeszélgetés; nem lesz több kunépra menetel, mólóra menetel, Explorer-reptetés, mandulaszedés és epernarancs. Nem kell többé azon izélni, hogy "kimegyelborér'?". Nem lesz új Bicsérdi-story.
Becehegyi ereszd-el-a hajam sem lesz több. Sütögetés-piálás, éjjeli fürdőzés, sátorozás, kirándulás, tabuzás, catanozás, zsírozás, nagyonberúgás.
Nem lesz.
