Vasárnap este nekiálltunk néhányan kiásni az autókat - ugyanis az udvart, ahol parkoltunk, teljesen megtöltötte a HÓ. A szél felfújta a havat a kocsi tetejéig, úgyhogy az egyik oldala egyáltalán nem is volt látható. Be volt takarva, szó szerint. Én még ilyet nem láttam.

Ástunk egy kivezető utat, s kinyomtuk rükvercben nagynehezen az autókat az utcára, a ház elé, a Bellflower Roadra. Más lehetőség nagyon nem volt. Az út mentén találtam is egy néhai parkolóhelyet, olyat, ahonnan valaki nemrég kiszedte (kivéste) a kocsiját - tehát volt oldala (hóból). Biztonságos kis kuckó volt, az utca felé nyitott, könnyedén be lehetett tenni oda a kocsit, s könnyedén ki is lehet majd venni onnan. Ezzel meg is volnánk - gondoltam - innentől kezdve lehet menni. Beindul az élet. Az utakat is letolták már egyszer, a Bellflower Rd. tiszta volt - végig hóhegyek szegélyezték.

Nyugodt és szép éjszakám volt. Másnap reggel időben felkeltem, elindultam a kis motyómmal és a kávétermoszommal (JCU-feliratú, a könyvesboltból:), hogy akkor megyek magyarórát tartani. (amiből másfél óra ugyanannyit ér mint öt óra pincérkedés). S a kocsi .... a kocsi .... a kocsit hajnalban félig beszórta a GONOSZ hótoló. Áshattam ki megint. De ez most nem a friss-szűz-ropogós hó volt, amit vasárnap este viccelődve lapátolgattunk a többiekkel, hanem a jégkővé merevedett, kurvakeményre fagyott, mocskos ANYASZOMORITÁS. Azt hittem, agyvérzést kapok. Ugyanis egy óra ásás után meg az autót nem tudtam mozdítani. Csak pörögtek a kerekei és az sikította magas hangon, hogy hosszúííí, de nem ment ki. Egy úriember szedte ki végül, miután én meg odaadtam neki a lapátomat. Jó üzletet kötöttünk.

Lapátolás közben nem egyszer komolyan arra gondoltam, hogy hazamegyek, a büdös francba már! Elegem van ebből a szarból, nekem otthon kiegyensúlyozott, normális életem van, körülvesznek a szeretteim, tartozom valahová, s mint városlakó posztmodern emberi lény, optimális mértékű küzdelemmel kell szembenéznem egy adott napon. ITT meg Küzdök, néha úgy érzem, emberfeletti módon igénybe vagyok véve, s minek? A John Carroll óriási, imádom - az a része abszolút rendben van. De a körítés időnként az agyamra megy. A pincérkedéshez újonnan vett fekete gatyám is első mosás után összement. 

Igen, néha úgy érzem, nem bírom.

És itt most nem lesz DE.

Itt maradtam, csinálom és folytatom, az a DE.