nem értek bizonyos frigid kritikusi fanyalgásokat, miszerint Tarantino akkora kultmesterré nőtte ki magát, hogy már bármi szart összetákolhat, a szakma és a publikum zabálni fogja.
tetszett látni a filmet?
egy pimaszul dögös, "szatirikus paródia", ahol bizony palira van véve a befogadói pozícióból popcornt zabáló NÉZŐ, mintha dróton rángatnák, az imént még egyenként nézte végig, ahogy combtőtől szakad láb, pörgő autókerék darál péppé csinos pofikát, repülő motorház kaszabol nyakat, majd következő jelenet: kórház, két zsírlúzer rendőr csípőretett kézzel, fontoskodóan bután sertepertél, mosolyra fakasztóan blőd dumát nyomva.
A szét(vagy alul?)kondícionált befogadó koncentrál, de felesleges: a látszólag jelentőséggel bíró motívumok végül dead endek, a nyomaték nem csak a valóban fontos közléseken van - azonban a részletgazdag konstrukcióba mindig bravúrosan és szervesen szövődik bele a valódi clue. Nemcsak egy számomra kevéssé ismert műfaj karikatúrája minden egyes mozdulat, hanem a befogadói klisékre építő filmiparé is, nekünk is, idomított majmoknak.
Kúúúlság és humor ördögi patikamérlegen adagolva, retrófíílinggel (zene, plakátok, stb) nyakonburítva, fenegyerekes filmes fricskákkal (karcos kópia, rossz vágás, látszólag indokolatlan váltás fekete-fehérbe és vissza) tarkítva. Lucskos-nedves szexualitás (Butterfly állatian macsónős tánca alatt feltűnően sok volt a fészkelődés a nézőtéren), pszichotikus sebességdrukk (a végső összecsapás alkalmával arra lettem figyelmes, hogy vicsorítok, előredőlök és szorítok mindent, mindenemet), a végén a kacagtató, mindent feloldó (a szuperlányok végső ökölmeccse és közben a chick habit: aszittem, beszarok, komolyan!!!) feloldás: poén az egész, ne erőlködjetek, srácok -
halálbiztos, hogy ehhez fogható eufóriával rég jöttem ki moziból, itt kezdődik a MOZIÉLMÉNY, még ki sem jöttünk, de azonnal megnéztem volna mégegyszer az egészet. A saját tarantinomoziverzumom - Kutyaszorítóban, a Ponyvaregény, a Jackie Brown és az Alkonyattól pirkadatig után - újabb kedvenccel bővült.
